A Mesepark Óvoda nevelőtestülete gyakran él többek között a Generali által meghirdetett pályázati lehetőségekkel. Idén a beadott Szimba intézményi pályázatunkat siker koronázta, hiszen a több száz beérkezett pályázat közül intézményünk is bekerült az 50 szerencsés kiválasztott óvoda közé.
Ennek köszönhetően félnapos közlekedésbiztonsági élményprogramot és eszközcsomagot (futóbiciklik, rollerek, sisakok, láthatósági mellények, zenei cd-k) nyertünk 150.000 Ft értékben.
A korosztályra szabott program célja az volt, hogy a gyerekek élményszerűen sajátíthassák el a biztonságos közlekedés alapjait. A rendezvény alatti boldog arcok és gyermeki visszajelzések alapján a kitűzött cél meg is valósult.
Hagyományainkhoz híven Zenei Tehetségműhelyünk idén ősszel ismét felvette a kapcsolatot a Városi Zeneiskolával. A tehetségműhelyben részt vevő gyerekek a "Zenemanók" megismerkedtek a fúvós tanszék vezetőivel és a fúvós hangszerekkel. Élmény volt számukra a sok szép muzsika és dallam.
Az egészséghónap utolsó eseményeként jött létre a "Mozog az egész világ" nap, ahol gyermekek és felnőttek együtt tapasztalhatták meg, a testmozgás mennyi örömöt okozhat,főleg ha ezt szokásainkhoz híven végezzük.Kolozs Rita óvodapedagógus vezetésével zenés percek keretében mutathatta meg mindenki ,milyen ügyes a feladatok végrehajtásában.
Szülőnek lenni nem egyszerű feladat, olykor elkel a segítség, útmutatás, megerősítés minden anyukának, apukának. Az idei nevelési évben többször lesz lehetőségük szakemberek tolmácsolásában körüljárni a legszámottevőbb gyermeknevelési problémákat, közösen átbeszélni ezeket. Az egészséghónap keretein belül került sor a "Szülői esetek" programsorozat első alkalmára, ahol az érdeklődök Barta Botond pszichológustól hallhattak útmutatást az agresszió hátteréről, illetve lehetséges megoldásokat a felmerülő problémákról.
Az egészségtudatos életmód fontos eleme az egészséges táplálkozás. Ennek jegyében készültek az egészséges és finom ételek, italok a csoportokban amit aztán a kis kukták együtt el is fogyasztottak, valamint a délután folyamán a szülők, családtagok is megkóstolhattak.
Október hónapban a Meseműhely keretében a nagycsoportosokkal A királyt kérő békák című görög népmesét dolgoztuk fel. Nagy aktivitással és örömmel készítették el a térbeli békanépet.
Meseországban a mese mellett, a népzenét, népköltészetet, néptáncot és hagyományőrzést is népszerűsítettük ezen a meghitt, régi idők hangulatát idéző, tündért varázsló, sárkányt űző délelőttön. Tovább!
Az új kiscsoportos gyermekek birtokba vették a méhecske csoportot, ahol a kezdeti bátortalanság és pityergések után már otthonosan érzik magukat az új játékok, társak és felnőttek között.
Az óvodai nevelés során évek óta kiemelt figyelmet fordít nevelőtestületünk az egészségtudatos életmódra. Ennek érdekében az októbert idén is olyan tevékenységekkel színesítjük, melyek mind a gyerekek, mind a felnőttek figyelmét a témára irányítja. Az Egészséghónap eseményei közül elsőként a szokatlan jó időt kihasználva szerveztük meg gyermekeink számára a „Közlekedj okosan” napot, mikor is az életkori és egyéni sajátosságokat figyelembe vevő egyességi feladatokban mutathatták meg rátermettségüket, fittségüket a résztvevők. A különböző helyszíneken mindenki az otthonról hozott járművével vehetett részt.
A „varázs- szó” anyanyelvi munkaközösséggel kulturális csapatépítő kirándulásra utaztunk Budapestre. Megismerkedtünk az Európában egyedülálló Szikla Kórház történetével, megcsodáltuk Budapest panorámáját, sétahajózás keretében még a repülős nap főpróbája is elkápráztatott bennünket. A nap megkoronázásaként az "Ének az esőben" musicalt néztük meg az Operettszínházban.