December 5.-én a Mikulás sport délelőttel megkezdődött óvodánkban a Mikulás várás. A birkózó csarnok küzdőtere megtelt színes, változatos mozgásra hívogató sporteszközökkel, melyeket a kis manógyermekek birtokba vettek. Csoportonként, különböző képességfejlesztő feladatokat kellett teljesíteniük, koruknak és egyéni mogásfejlettségüknek megfelelően a Mikulás bácsi figyelő tekintete mellett. A feladatok sikeres teljesítését egy-egy szaloncukorral jutalmazta.
A " Szülői esetek" rendezvénysorozat II. alkalmának témája a "Hogyan szeressek okosan ?" volt, kapcsolódva a közelgő ünnepek ajándékozási szokásaihoz. Csernus Csilla pszichológus vezetésével rendkívül jókedvű beszélgetés keretében kaphattak hasznos jó tanácsokat az érdeklődők, illetve betekintést a szülő- gyermek szerepek felcserélődéséről, ezek megjelenéséről, valamint az ezekkel együtt járó problémákról.
Óvodánk vidám évszakzáró műsor keretében köszönt el az ősztől. Versekkel, mondókákkal, találós kérdésekkel és dalokkal idéztük fel emlékeinket, élményeinket, az őszi gyümölcsökről, termésekről az időjárás változásairól, a falevelek színváltásáról, lehullásáról. Végül egy közös tánccal búcsúztunk az ősztől.
A Mesepark Óvoda nevelőtestülete gyakran él többek között a Generali által meghirdetett pályázati lehetőségekkel. Idén a beadott Szimba intézményi pályázatunkat siker koronázta, hiszen a több száz beérkezett pályázat közül intézményünk is bekerült az 50 szerencsés kiválasztott óvoda közé.
Ennek köszönhetően félnapos közlekedésbiztonsági élményprogramot és eszközcsomagot (futóbiciklik, rollerek, sisakok, láthatósági mellények, zenei cd-k) nyertünk 150.000 Ft értékben.
A korosztályra szabott program célja az volt, hogy a gyerekek élményszerűen sajátíthassák el a biztonságos közlekedés alapjait. A rendezvény alatti boldog arcok és gyermeki visszajelzések alapján a kitűzött cél meg is valósult.
Hagyományainkhoz híven Zenei Tehetségműhelyünk idén ősszel ismét felvette a kapcsolatot a Városi Zeneiskolával. A tehetségműhelyben részt vevő gyerekek a "Zenemanók" megismerkedtek a fúvós tanszék vezetőivel és a fúvós hangszerekkel. Élmény volt számukra a sok szép muzsika és dallam.
Az egészséghónap utolsó eseményeként jött létre a "Mozog az egész világ" nap, ahol gyermekek és felnőttek együtt tapasztalhatták meg, a testmozgás mennyi örömöt okozhat,főleg ha ezt szokásainkhoz híven végezzük.Kolozs Rita óvodapedagógus vezetésével zenés percek keretében mutathatta meg mindenki ,milyen ügyes a feladatok végrehajtásában.
Szülőnek lenni nem egyszerű feladat, olykor elkel a segítség, útmutatás, megerősítés minden anyukának, apukának. Az idei nevelési évben többször lesz lehetőségük szakemberek tolmácsolásában körüljárni a legszámottevőbb gyermeknevelési problémákat, közösen átbeszélni ezeket. Az egészséghónap keretein belül került sor a "Szülői esetek" programsorozat első alkalmára, ahol az érdeklődök Barta Botond pszichológustól hallhattak útmutatást az agresszió hátteréről, illetve lehetséges megoldásokat a felmerülő problémákról.
Az egészségtudatos életmód fontos eleme az egészséges táplálkozás. Ennek jegyében készültek az egészséges és finom ételek, italok a csoportokban amit aztán a kis kukták együtt el is fogyasztottak, valamint a délután folyamán a szülők, családtagok is megkóstolhattak.
Október hónapban a Meseműhely keretében a nagycsoportosokkal A királyt kérő békák című görög népmesét dolgoztuk fel. Nagy aktivitással és örömmel készítették el a térbeli békanépet.
Meseországban a mese mellett, a népzenét, népköltészetet, néptáncot és hagyományőrzést is népszerűsítettük ezen a meghitt, régi idők hangulatát idéző, tündért varázsló, sárkányt űző délelőttön. Tovább!