Hírek

Évzáró gyereknap 028

Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Az ovis gyerekek is lázasan készülődtek arra, hogy ezen a szép ünnepen méltóképpen felköszönthessék az anyukájukat, nagymamájukat. Egy megható kis műsort adtak elő, majd a saját készítésű ajándékaikat is átnyújtották nekik. Mindenki számára szívet melengető pillanatok voltak ezek.

 

1szeder

Novemberben ismét változatos élményekhez juthattak az óvodás gyermekek. Márton nap alkalmából megismerkedhettek Szent Márton legendájával, a jeles naphoz kapcsolódó népszokásokkal és az ezekhez fűződő jóslásokkal. A gyerekek ezen a héten minden nap valamilyen „jó cselekedetet” hajtottak végre, amiről másnap beszámoltak. Nagyon lelkesek voltak, jó érzéssel töltötte el őket, hogy hasznos dolgokhoz nyújthattak segítséget szüleiknek, társaiknak.

 

Október Mihály bábszínház 036

A Szedervirág Óvoda újra megnyitotta kapuit, elkezdődött egy újabb nevelési év. 22 kisgyermek vehette birtokába ismét a játékokat. Sok az új kiscsoportos. A beszoktatási idő alatt sírdogáltak, de nyitottak voltak az újszerű élmények befogadására.

 

ovinet16

Az év vége is mozgalmas, változatos programokkal teli időszak volt. A madarak és fák napja alkalmából többször is nagy sétákat tettünk, hogy megfigyeljük a környékünkön élő madarak életét. Felkerestük a gólya- és fecskefészkeket, néztük, ahogy építik, szépítik őket.

 

MARCALI ÓVODAI KÖZPONT
pályázatot hirdet
Tagóvoda vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

szeder 03 09

Az új évet az egészséges életmód jegyében kezdtük el. Az „Egészségedre” címet viselő három hetes projektünk keretében ellátogattunk az orvosi rendelőbe, a védőnőhöz és különféle vitaminsalátát készítettünk zöldségekből és gyümölcsökből. A telet a farsangi mulatságunkkal próbáltuk meg elűzni.

 

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás értesíti a Kedves Szülőket, hogy a 2016/2017. nevelési évre az óvodai beíratások ütemezése az alábbi helyszíneken és időpontokban történik:

MARCALI ÓVODAI KÖZPONT(Tündérliget Óvoda)

8700 Marcali, Posta köz 3.

2016. április 25-tól 2015. április 29-ig (hétfőtől - péntekig) 8.00-16.00 óráig

 

Napközi Otthonos Óvoda, Nemesvid

8738 Nemesvid, Templom u. 5-7.

2016. április 28 – 29. (csütörtök, péntek) 8.00-16.00 óráig

Csillagvirág Művészeti Modellóvoda

8647 Balatonmáriafürdő, Keszeg u. 16.

2016. április 28 – 29. (csütörtök, péntek) 8.00-16.00 óráig

Szedervirág Óvoda

8732 Sávoly, Kossuth utca 5.

2016. április 28 – 29. (csütörtök, péntek) 8.00-16.00 óráig

További fontos információk!

szedervirag 09

Október közepén színházban jártunk a nagycsoportosokkal Marcaliban. Különleges élményben volt részünk. Bab Berci kalandjait mutatta be a Szeretetszínház társulata. Nagyon magával ragadó és látványos előadást tekinthettünk meg. Az őszi szünet után egy a gyerekek által nagyon várt esemény következett.

Szeretettel köszöntjük óvodánk megújult honlapján. 2016 –ban is várjuk a kedves érdeklődőket, hozzátartozókat, szülőket az óvoda hivatalos internetes oldalkán. Szándékaink szerint minden fontos eseményről, hírről információt adunk Önöknek!

A régi honlap sem szűnik meg! Önök továbbra is megtalálják az „ARCHÍV HÍREK” menüpontra kattintva.

Szedervirág óvoda

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.