Napraforgó

nemesvid logo2

mxcp 1531420444373 34777292 450716742066426 6013459706280935424 o

Aranylik a napsugár,piroslik a rózsa már,
a pipacs is, mint a láng.a nyár jött el mihozzánk.

 

Június 8.-án megtartottuk az ÉVZÁRÓ ünnepségünket, mely egyben a nagycsoportosok ballagása is volt. Az egész évben tanult dalokból, versekből adtunk műsort a szülőknek és kedves vendégeinknek. Nagy örömünkre a leendő elsős tanító néni, Erzsi néni is eljött megnézni a műsorunkat.

A gyereknapot június 15.-én tartottuk a májusfa kitáncolással együtt. Sok szép játékot kaptak a gyerekek, a szülők bográcsban főztek, melyet közösen elfogyasztottunk, utána jégkrémeztünk. Egy apuka zenélt, a gyerekek énekeltek, táncoltak vele együtt. A fiúk egy apuka segítségével kivették a májusfát, melyet előtte körbe táncoltunk. Sokat nevettünk, mókáztunk, játszottunk. Nagyon jól sikerült a napunk.

A nyár folyamán időnk nagy részét az udvaron töltöttük, ahol rengeteg érdekes játékot játszottunk. A hőség elől az árnyékba húzódtunk, ahol vizezéssel, pancsolással hűtöttük magunkat. Sok szép élménnyel zártuk a nyári óvodai életet.

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - https://marcaliovodak.hu/images/2018/2018-07-17-04-50-45

Napraforgó Óvoda

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.