A Mesepark Óvodában kiemelt jeles napként szerepel a Magyar Népmese Napja, mely ezúttal az óvodai tevékenység területek mentén került megrendezésre. „Mozi” élményen keresztül, korcsoportokhoz igazodó népmeséket ismerhettek meg a gyermekek, az évszakhoz illő énekes játékokkal, körjátékokkal, gyermektánccal pedig hangulatosabbá varázsolódott a délelőtt.
Tiszteletre méltó kezdeményezés részesei lehettek a Mesepark óvodások, hiszen a már többször is felújításra szoruló szabadtéri színpad, valamint a néhol megsüllyedt, egyenetlen térkő kijavítását vállalta fel egyik óvodásunk, Lendvai Noel édesapja, Lendvai Gábor. A szakmunkákban járatos szakember segítőivel - Bedő Ferenc, Lőrincz József, Farkas József, Lendvai Zsolt, Bájhóber Gergő- együtt gyorsan, szakszerűen végezték el a szükséges feladatokat.
Nagyon szépen köszönjük, hogy felajánlásukkal szebbé, biztonságosabbá tették óvodánk udvarát!
Jókedvvel, vidáman, felszabadultan töltöttünk el néhány pillanatot a meseműhely záró buliján. Remélem, sok szép emlékkel gondoltok majd vissza ezekre a szép pillanatokra.
Hűha, a félős uhu történetét dolgoztuk fel az utolsó meseműhely keretében, vegyes technika alkalmazásával (vágás, ragasztás, díszítés). A mesékből megtudtuk, hogy a bagoly bölcs és okos állat. Ki gondolná, hogy létezhet olyan kisbagoly, aki a legtöbb kisgyerekhez hasonlóan félt a sötétben? Ám miután megmutatták neki, hogy mit tegyen, a mese végére ő is bátor és ügyes bagollyá vált, akárcsak az édesapja. A történet segítségével visszapillantottunk az ovis élet első napjaira, felidéztük, hogy a kisbagolyhoz hasonlóan bátortalanul, gyakran sírva engedtétek el szüleink kezét, félve léptétek át óvodánk kapuját. Mára már érett, bölcs bagollyá cseperedtetek, akiket bátran, nyugodt szívvel engedünk el egy számotokra ismeretlen világba, az iskolába.
A világjárvány során hozott intézkedések miatt többszöri határidő módosítással végre megvalósulhatott óvodánkban a Tesco Magyarország Effekteam Egyesületen keresztül menedzselt „Ön választ, mi segítünk” pályázati program, ami több cél megvalósulását is kitűzte.
Ez a nap, a természet, és az élővilág védelmének napja. Fontos, hogy mindenki figyelmét felhívjuk e jeles napra, hiszen környezetünk védelme mindannyiunk közös feladata. Óvodánkban a madárvédelem, természetvédelem beépül a mindennapokba. Ezen a napon mégis kiemelten foglalkozunk a madarak és fák világával. Minden csoportunk sétát, kirándulást tett a közeli parkban. A csoportszobai, és a természetben való játékok, beszélgetések, versenyek, megfigyelések során, a gyermekek kiélhették kíváncsiságukat, kreativitásukat, betekinthettek a természet csodáiba.
Minden csoport érdekes tevékenységekkel hívta fel a gyermekek figyelmét, a Föld és környezetünk megóvására. Mesék, természetfilmek, anyanyelvi játékok, ábrázolás tevékenységek során bővítettük az óvodások ismereteit a témakörrel kapcsolatban.
A februári „Meseműhelyben” Hermann Marika: Rudi, a kalapos trombitás című meséje került feldolgozásra, kombinált technikák alkalmazásával. A történet és a valóságos időjárási viszonyok egybecsengése meghozta a gyermekek kreatív alkotókedvét, így esztétikus, igényes alkotások születtek, amelyek remek lehetőséget teremtettek egy kis játékra is. Hangulatos trombita zene hallgatása mellett a papírtányérra alapozó festés után, mintavágással, elemek összeállításával, ragasztásával mozgó képet hoztak létre a gyermekek.