A karácsony megelőző időszak várakozással, készülődéssel telt. Hagyományainknak megfelelően mézeskalácsot sütöttünk, ajándékokat készítettünk , közösen feldíszítettük az óvodát. Elkészítettük a Betlehemet, beszélgettünk a Szent Családról, karácsonyi verseket, énekeket tanultunk, meséket hallgatunk, karácsonyi történeteket néztünk. Az ünnep beteljesedéseként varázslatos gyertyafényben közös énekléssel, verseléssel sok szeretettel kívántunk egymásnak "Boldog Ünnepeket!" Nagy örömmel vették birtokukba a kapott ajándékokat.
Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!
A gombai városrészben található Máltai Szeretetszolgálat meghívta óvodánkat egy Betlehemes báb előadásra.Gyermekeink a műsort áhitattal nézték.A bibliai történet feldolgozása az Adventi készülődés és a Karácsonyvárás érzelmi töltődését segítette elő.Az előadók ajándékkal is kedveskedtek:minden gyermek egy színezőt és CD-t kapott.Felejthetetlen élményben gazdag délelőttöt tudtunk magunk mögött.
Luca napján a népszokásoknak megfelelően búzát vetettünk, majd mindkét csoport egy- egy családhoz elment a hagyományoknak megfelelő öltözékben kotyolni. A családnak köszöntő rigmusokat mondtunk cserébe,vendégül láttak bennünket és megtöltötték a tarisznyánkat.
A gombai óvodába is ellátogatott a mikulás. Köszönjük a Máltai szeretetszolgálatnak és a Kiwanis női klubbnak a mikuláscsomagokat, a gyerekek nagyon örültek neki.
A héten minden tevékenységünk a Márton naphoz kapcsolódott-meséink, mondókáink, énekeink, vizuális tevékenységeink. Sétáink során örömünkre egy gazdasági udvarban megismerkedtünk libákkal, azok külső jegyeivel, táplálkozásukkal. A mondás szerint: "Ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál." E napon napfényes idő volt, így karácsonykor hideg lesz talán a gyerekek örömére havazni is fog. " Ki Márton napján libát nem eszik , egész évben éhezik!" Igaz libát nem ettünk , de libazsíros kenyeret lila hagymával jó étvággyal fogyasztottunk.
2018. október 16-án délelőtt a Gombácska Óvoda nagycsoportosai örvendeztették meg a Gadányban működő Öregotthon lakóit szüreti műsorukkal. A gyerekek kedves, szeretetteljes előadását sok mosollyal, tapssal hálálták meg az intézmény lakói. A rövid bemutatkozást, beszélgetést teázás, süteményevés követte. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Bízunk benne, hogy az itt lakó nénik, bácsik számára ez a rövid látogatás szebbé, színesebbé tette ezt a napot!
Az állatok világnapja alkalmából a Katica csoport az Állatkereskedésbe látogatott el, ahol a különleges papagájok, azok életmódjával, külső jegyeivel ismerkedtek meg. Nagy élményt jelentett a beszélő papagáj. Sétánk alkalmával gyakorolhatták a közlekedést, járműveket, gyalogosokat figyelhettek meg. Élményekben gazdag napot zártunk.
Állatok világnapja hetében Szőcsénybe kirándult a Pillangó csoport. Lehetőségünk nyílt a vadasparkba különböző állatok életmódjával, táplálkozásával, testfelépítésével, tulajdonságaival megismerkedni. A nagyobb gyerekek állatfajokba is sorolták őket. Mindemellett a tágabb környezettel is ismerkedhettek. Megcsodálhatták az ősz szépségeit, színeit. Tartalmas, élményekben gazdag napot tudhattunk magunk mögött.
A hagyományokhoz híven Október 12.- én óvodánkban a szülőkkel és a meghívott vendégekkel együtt ünnepeltük az ősz egyik legvidámabb, legmozgalmasabb ünnepét a szüreti mulatságot. A délelőtt óvodánk nagyobb gyermekeinek körjátékos táncos műsora nyitotta meg. Majd különböző élménydús programok következtek, amit mindnyájan nagyon élveztünk. A délelőtt zárásaként mindnyájan lovaskocsira ültünk, és tangóharmónika és énekszóval végigvonultunk a gombai városrész alsó utcáin. Élményekkel teli napot zártunk,melynek során lehetőség nyílt kisgyermekeink számára a népszokás megismerése, illetve a tapasztalatok, ismeretek bővítése. Képek!
A hónap kiemelkedő jeles napját "A Mihály napi "vásárhoz kapcsolódó népszokást a két csoport közösen elevenítette fel. A vásári forgatagot a gyermekek által készített portékák, zöldség, gyümölcs, termések..., a különböző mondókák, kikiáltók, mozgásos énekes játékok színesítették A nagyobbak rongybabákat készítettek erre az alkalomra. Ez a nap élményekkel teli igazi közösség kovácsoló délelőtt volt.