„Gyere velem a vásárba, Fussunk oda hamarjába!”
Hagyományainkhoz hűen megrendezésre került a Mihály napi vásár, melyre már napokkal ezelőtt készült az óvoda apraja és nagyja. Az ÜSTökös Családi Kompánia Mátyás és az ördögök című mesejátékával örvendeztetett meg bennünket. Majd a vásári portékák kínálták magukat, hamar megteltek a kosarak, a gyermekek örömére. Képek!
Nemzeti összetartozás napja; - Kirándulások; - Alkotószoba/ Batikolás - Korcsmárosné Tóth Tünde vezetésével
Ma délután volt a Marcali Bóbita Óvodában az évzáró. Képek: Szován-Kutor Györgyi A képek itt elérhetőek!
Hagyományainkhoz híven megrendeztük óvodánkban a Pünkösdi királyválasztást, ahol a nagycsoportos gyerekeken kívül a lelkesebb középső csoportos fiúk is összemérhették erejüket, ügyességüket. A többi óvodás és az óvoda dolgozói lelkesen szurkoltak a leendő kis királyoknak. A verseny győztese kiválasztotta a maga királynéját, akiket körbetáncoltunk. A rendezvény jó hangulatban telt, melyről az alábbi képek is tanúskodnak.
Itt a húsvét eljött végre… (Húsvéti ünnepkör hagyományai, szokásai); - Éledő természet (Időjárás változásának megfigyelése, hatása a növényekre - Fák, bokrok, természet változásainak nyomonkövetése); - Beültettem kiskertemet… (Tavaszi virágok: tulipán, nárcisz, jácint, stb… ); - Ki mint vet, úgy arat… (Tavaszi munkák a kiskertben); - Úton, útfélen (Szárazföldi, gyalogos és kerékpáros közlekedés)
Bóbita pillanatok: „Farsang”; - Erdei élet (Vadon élő állatok, Gyertyaszentelő febr. 2.); - Farsangi népszokások Somogyban (Farsangi népszokások, farsangi mulatság); - Más népek farsangja (Télkergetés, kisze báb, busó járás); - Hó és jég birodalma (Más földrészek állatai, sarkvidék lakói); - Farsang
Bóbita pillanatok: „Fonóbéli játékok” – Téli időjárás – Újévi hiedelmek (Időjárás megfigyelés, téli csapadékok), - Aki fázik vacogjon… (Időjósló napok, érzékelése, érzékeltetése, téli öltözködés, testünk védelme), - Adjon Isten füvet, fát… - népi gyógyír (egészségmegőrzés, vitaminok, népi gyógyászat, - Téli munkák kint és bent (Női: szövés, fonás / Férfi: favágás, fűtés) – Alkotószoba/ Szövés-fonás, barátságkarkötők készítése - Kiss Katalin vezetésével.
Bóbita pillanatok: „Karácsonyvárás”- Mikulás, Mikulás vár a sok óvodás… (Ünnepi készülődés, adventi gyertyagyújtás, érkezik a Mikulás), - Luca, Luca kitty-kotty… (Luca napi hiedelmek, adventi gyertyagyújtás), - Kis Karácsony, nagy Karácsony… (Karácsonyvárás, gyertyagyújtás, Betlehem), - Alkotószoba/ Mesebeli mézeskalácsok készítése só liszt gyurmából , mézeskalács fűszerkeverékkel - Barhóné Németh Nikolett vezetésével.
Óvodánk gyermekei részt vettek a Marcali Város Önkormányzata által meghirdetett online adventi naptár programban. Ezúton szeretnénk megköszönni az érte kapott ajándékokat, amivel a gyerekeknek nagy örömet szereztek!
Óvodánk gyermekei részt vettek a Marcali Város Önkormányzata által meghirdetett online adventi naptár programban. Ezúton szeretnénk megköszönni az érte kapott ajándékokat, amivel a gyerekeknek nagy örömet szereztek!