Tündérliget

20211018 094638 lead

Október elején az Állatok világnapját megünnepelve kirándulásokat szerveztek a csoportjaink a balatonszentgyörgyi Csillagvár múzeumba illetve Szőcsénypusztára, ahol közvetlen tapasztalással gazdagodtak és szilárdultak meg a gyerekek ismeretei az állatokról, a természetről, elősegítve ezzel a pozitív érzelmi viszony kialakulását bennük a környezetünkhöz.

Több zöld és jeles naphoz kötődő programmal is bővelkedett ez a hónap, többek közt a komposztálás világnapjával, a lelki egészség és kézmosás napjáva (előadóval), egészségnappal (szülők bevonásával), Sportnap szervezésével a helyi sportcsarnokban a többi óvoda nagycsoportosainak a részvételével,és a nemzetközi gyaloglónap megtartásával, amelynek keretén belül túrákat szerveztünk a helyi sajátosságokat megismerve és kihasználva a környékünkön. Sokoldalú ismereteket szerezhettek a gyermekek a játékos tevékenységek által a háziállatok, erdei állatok, zöldségek, és az évszak hatása a növényekre témakörökben. Ezek a változatos, minden érzékszervre ható játékos tevékenységek, programok segítik gyermekeinkben megalapozni és kialakítani a természet szeretetét, védelmét, felkeltik érdeklődésüket, fejlesztik személyiségüket!

  • 20211018_094638
  • 20211019_100203
  • 20211020_100239

 

Tündérliget Óvoda

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.