Mesepark

20190316 205358 COLLAGE 1

A nagyszámú bálozni vágyó vendégnek idén a sport utcai csarnok adott helyet. Kellőképpen megalapozta a hangulatot Baranyi Lia és táncos lábú társai köszöntő műsora, majd a vacsora után máris lehetőség nyílt a tánc mellett tombolajegyek vásárlására is.

 

A jó hangulat fő felelőse, hagyományainkhoz híven most is Gazda Tamás volt, aki egész éjjel biztosította a fergeteges talp alá valót a táncos lábú vendégsereg számára.

A szervezési, koordinálási feladatok hatalmas terhét Nosz Brigitta a Szülői Szervezet elnöke vállalta magára, aki mindent megtett a sikeres lebonyolítás érdekében.

 

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a:

Kre-Álom Rendezvénydekornak a szemet gyönyörködtető dekorációért;
Garden Restaurant & Pizzeriának a bőséges és ízletes vacsoráért;

 

Külön köszönetet érdemelnek:

 

Budai Mariann, Pappné Balázs Zsanett, a rengeteg tombolatárgy, támogatás összegyűjtéséért;
Tengerdi Gábor, aki mind az előkészületeknél, mind a bál utáni munkálatoknál kiemelkedő munkát végzett. valamint mindazon szülők, munkatársak, akik a teremrendezésben, tombola árusításban és sorsolásban segítségünkre voltak.

 

Megköszönjük mindazon üzemek, vállalkozások, üzletek, magánemberek és az óvodába járó szülők rengeteg felajánlását, akik ezzel nagyban hozzájárultak a bál sikeréhez. A bevételt ezúttal is a Mesepark Óvoda gyermekeinek javára fordítjuk.

 

Mesepark Óvoda 2016-os JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁNAK támogatói:

 

Tüttő József- festőművész, Kukorica Csárda- Horváth Attila; VIDEOTON, K&H, HABI, „Z+D” Nagykereskedelmi és Diszkont Kft, Hársfa Patika, PK- Eurotransz Kft, Tom Market; Papp Krisztián- méztermelő; Nemes Optika, Meretei Anikó Sydonia- festőművész; DM, Vasáruk üzlete- Horváth Béla; SPLEND Kft; Rita- Art Virág; Zsiga- Szero; Posta Biztosító; OTP Bank- Hosszú András; AVON; Marcali Művelődési Központ; Budmil- Marcali; Noa Kft; Kovács Fotó; Méteráru-rövidáru Szaküzlet- Molnár Tamás; Hong Shi Fa Kft; Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona; LEDER cipőbolt; Saubermacher-Marcali Kft; Industrie Elektric; Dóra Barkács; Bódis Brigitta- kozmetikus; Piton- Díszállat Kereskedés; Perfecto- női-férfi divat; TEKLA KFT; Stromajer Katalin- autóalkatrész bolt; Victória Sport; Mézes Mackó Cukrászda, Mester Cukrászda; Ezerszirom Virág Ajándék; Szofi Virágműhely; Kottán Cukrászda; Zsand’Arts fantázia; ZIEHL-ABBEG KFT; Lanocar Kft- Kajdács Norbert; Francsics Nikoletta- úszóoktató, úszóedző; Rózsehegyi Kft- Euro Sarok; Lóki Csárda; Syrius Kft; Szita Róbertné; Dor-ka Szépségszalon; „Lokni és Lakk”- Varga Alexandra; Marcali Városi Könyvtár; Marcali Város Önkormányzata;MI-CI Dekor; POWER GYM; Horváth Krisztián- Napfény műterem; Bartis Ékszer, M7 Takarék; Medicina Pálinkaház; Novomar Kft- Lastovics Géza; INDUSTRIE Elektrik Kft; Kre-Álom Rendezvénydekor; Kovács Péter- méhész; Csillagvár Étterem; AVIA Benzinkút, B.T.B. 2000 Kft, Kotosped Kft, Genux; MOK- GYÉK, GAMESZ

Képek!

Mesepark Óvoda

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.