Hírek

nemesvid logo2

Kék ég! Kék ég!

Derűs tiszta ég!

Csillog villog a napsugár,

tündököl a rét.

 

Áprilisban sok és változatos élményhez jutottak a gyerekek. Sétáink alkalmával megfigyeltük a természet ébredését, rácsodálkoztunk a virágokra, a természet szépségére. Az óvoda előkertjébe tojásfát készítettünk, alá pedig a nyuszi fészek került. Így vártuk óvodánkban a Húsvétot.

Kulturális program keretében Kadarkútra utaztunk egy zenés gyerekeknek szóló előadásra. Nagy élmény volt a gyerekeknek.

Április utolsó napján a fiúk májusfát állítottak a lányoknak, bár a fa felszalagozásában a lányok is segítettek. Gyereknap alkalmából a Bibuczi zenés színház előadásában az – Nagyotmondó Tóbiás - című mesét néztük meg. Élvezetes előadást láttunk, a gyerekeknek nagyon tetszett. Köszönjük szépen a Polgármester úrnak. A mese után kitáncoltuk a májusfánkat, majd jégkrémeztünk.

Az évzáró ünnepségen, mely egyben a nagycsoportosok ballagása is volt, köszöntöttük az édesanyákat is Anyák napja alkalmából. Az egész évben tanult dalokból, versekből adtunk műsort a szülőknek és kedves vendégeinknek.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-13-04-08-53

 

Napraforgó Óvoda

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.