Gombácska

gombacska logo1 uj

DSCN3879

Ismét elérkezett a várva-várt nap a Gombácska Óvodába, a szüreti mulatság, mely az őszi időszak egyik legvidámabb ünnepe. A délelőttöt az óvoda nagyobb gyermekeinek műsora nyitotta meg. Ezt követően a kisebb gyermekek verselgettek, énekelgettek. A kikiáltóval megkezdődött a szőlők gyűjtése, szüretelése kiskosarukba. Az apukák közreműködésével a szőlőből mustot préseltünk, amit együtt fogyasztottunk el. Miután mindnyájan kellemesen elfáradtunk a szülők és a támogatóink által felajánlott finomságokkal megterített asztalhoz mehettünk és falatozhattunk. Meglepetésként a Kiskondás Zenekar játékos előadásával tettük még hangulatosabbá a napot. Az öröm mindnyájunk részéről hatalmas volt. A délelőtt zárásaként közösen táncra perdültünk.

Ismét felejthetetlen élményben volt mindnyájunknak része! Köszönetet mondunk támogatóinknak és a kedves szülőknek, akik hozzájárultak e nap élményekben gazdaggá tételéhez!

Helvécia Étterem
Gadácsi Autóház
Takács Pékség

KÉPEK!

SAM 9724

Október 4-én tartják az Állatok világnapját. E jeles dátum alkalmából a Gombácska óvoda gyerekei is ellátogattak egy közeli ház baromfiudvarába. Egy kedves idős házaspár mutatta meg az ovisoknak a háziállatokat. Az állatok simogatását is lehetővé tették számunkra. Élményszerű tapasztalatszerzés volt számunkra ez a mai nap,sok ismeretet gyűjtöttek az állattartásról és a szeretetteljes állatgondozás példáját figyelhették meg.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-10-09-03-43-29

 

Szeptember utolsó hete a Mihály-napi népszokás jegyében telt, melyet a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazítottunk. Gazdagítottuk szókincsüket : a kofa-, garas-, vásárfia-, portéka szavakkal. Beszélgettünk e naphoz fűződő hagyományokról. Tanultunk vásári kikiáltókat, vásárba hívó mondókákat, énekeket. Időjóslást végeztünk a régi népi megfigyelések alapján. Gyümölcsöket, zöldségeket, különféle terméseket gyűjtöttünk, amelyekből vásárfiát készítettünk. Ezeket végül a gyerekek kedvükre vásárolhattak a Mihály-napi vásárban, némi gesztenyéért cserébe. Majd táncra kerekedve zártuk a délelőttöt.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-10-02-11-30-13

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-10-02-11-30-31

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-10-02-11-30-47

 

A gyerekeket a gombácska óvodában nyári hőségben vizes zuhataggal frissítettük fel. Nagyon élvezték a pancsolást.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-27-13-53-23

 

A gombácska óvodában a gyermekeink segítséggel leszüretelték a levendulát az udvarban.A gyermekek nagy élvezettel vagdalták a virágokat.A leszüretelés után csokrokba kötöttük és megszárítjuk.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-27-04-43-09

 

Óvodásainknak nagy élményben volt részük e nap alkalmából. A délelőtt folyamán a Bartokos Szeretetszínház a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című mesét jelenítette mag interaktív formában. Ezt követően népi gyermekjátékokkal játszhattak a gyermekeink. Ebédelés után pihenés képen a Bori mesefilm sorozatából nézhettek meg egy epizódot. Hamarosan megérkezett a rendőrautó Shakirával, a nyomkövető kutyával. A bemutató során ámultunk értelmes, okos, szófogadó viselkedésén. A tűzoltó autó is nagy érdeklődést keltett. A nagy hőségben a párazuhany frissítően hatott. A szülők 15 óra körül kezdtek gyülekezni, megkezdődött a langalló sütése, a csillámtetkó készítés, a papírdobozokból várépítés. Ez utóbbi elkészülte után vízi bombával a két csoport egymás ellen támadást indított. A szülőkkel talicskatoló verseny, kötélhúzás történt. A nap végén közösen kitáncoltuk a májusfát. Élményekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-21-04-42-43

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-21-04-42-59

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-21-04-43-13

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-21-04-43-27

 

A Gombácska óvoda katica csoportja ellátogatott a Zalaszabari kalandparkba.Nagyon sok élménnyel lettek gazdagabbak a gyermekeink.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-19-05-33-07

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-19-05-33-24

 

A hagyományoknak megfelelően június második hetében csoportunk kirándult.Ez évben az úti célunk Mesztegnyő volt.A délelőtt folyamán Kakpusztára mentünk az erdei kisvasúttal. Csodálatos természeti szépségekkel ismerkedtünk meg az utunk folyamán.Az ebédet, melyet a a Gyurkó testvérek szülei készítettek- három féle pizza - a mesztegnyői faluház udvarán fogyasztottunk el.Ismételten köszönjük a szülőknek az önzetlen segítséget.Majd az árnyas fák alatt játszhattak a gyerekek kedvükre.Délután megtekinthettük a faluházat, majd a nagyobbak és érdeklődők részére kézműves foglalkozás következett.Gyöngyökből pillangót készítettek.Hazafelé a napunkat fagyizással zártuk.Élményekkel, tapasztalatokkal teli napot zártunk.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-18-04-34-01

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-18-04-34-16

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-06-18-04-34-30

 

DSC 4181

Szerdán évzáróval egybekötött ballagást tartottunk óvodánkban,mely során gyermekeink somogyi népi játékfűzért adtak elő.Ezt követően elköszöntek óvodájuktól, társaiktól, majd a hagyományainkhoz híven ismét színes lufikat engedtünk a magasba,jelezve ezzel, hogy kirepülnek az óvodánkból, de látogatóként visszavárjuk őket.Ezen a napon nagyon kedves szívünkhöz közel álló 3 kolléganőtől is elköszönt : Wenhardt Kozma Zsófia a Szülői Szervezet nevében nyugdíjba vonulásuk alkalmából,Németh Istvánné(Aranka néni), Tilkné Szabó Judit(Jutka néni)óvodapedagógusoktól és Varga Ferencné Márti néni akik júniustól már nem dolgoznak óvodánkban.A Gombácska óvodába töltött évek után mindnyájunknak -gyerekeknek szülőknek, dolgozóknak, fáj a búcsúzás. Képek a Marcali Portálon.

 

Kívánunk nekik egészséges, boldog nyugdíjas éveket.

Tegnap mindkét csoport Anyák napi ünnepséget tartott. A gyerekek lelkesen és tele várakozással készültek a nagy napra.Versekkel, énekekkel, ajándékokkal várták az anyukájukat, nagymamájukat. A megható előadások könnyeket csaltak a jelenlevők szemébe. A nap zárásaként kézműves foglalkozások zajlottak, ahol a gyerekek a szeretteikkel közösen alkottak, tevékenykedtek. Az elkészült szebbnél- szebb alkotásokat örömmel vitték haza.

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-05-09-15-17-32

Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

Debug: specified directory - http://marcaliovodak.hu/images/2019/2019-05-09-15-17-49

Gombácska Óvoda

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.